Mi könnyíthetné meg döntésünket a 2018 -as választások előtt?

2017. november 12. - Fabius Q

Közelednek a választások és 5 hónap múlva fontos döntést kell majd hoznunk: egy párt (listás szavazat) és egy képviselő (egyéni voks) számára kell bizalmat adnunk. A 8 millió magyarországi választásra jogosult három csoportra oszlik: azokra, akiket hidegen hagy az egész politika és nem mennek majd el szavazni, azokra, akik megingathatatlanok választásukat illetően (vagyis biztos pártválasztóknak tekinthetők) és azokra, akik tervezik, hogy elmennek voksolni, de még nem döntötték el,  hogy kire adják szavazatukat. Ez a poszt, most leginkább nekik szól.

Szociológusok, politológusok és pszichológusok szerint a párt-választás három döntés mentén történik: 1.világnézet alapján, 2.a pártok vezetői (arcai) felé irányuló érzések alapján és 3.a pártok által kínált programok figyelembe-vételével. A világnézettel nincs sok dolgunk: az emberek nagy részénél ez bonyolult összefüggések szerint, személyes, múltbéli és beállítottságból eredő tényezők alapján dől el. Meghatározhatja a XX. századi magyar történelemhez való viszonyunk, családi sérelem, személyes élmény vagy személyiségünkből eredő meggyőződés. Viszont a pártvezetők és programjaik megismerése fontos a politikailag aktív (választani szándékozó), de bizonytalan szavazók szempontjából. 

Mi kellene az utolsó hónapokban az átgondolt döntés meghozatalához? Két dolog biztosan: a pártvezetők nyilvános vitája és a párt-programok ismertetése. Régi "recept" ez, szinte minden demokráciában bevált, már a televíziózás megjelenése óta. Csak nem mindenhol alkalmazzák: vannak országok, ahol a politikai vitakultúra megköveteli a pártok tételes "bemutatkozását" és a pártvezetők, kormányfő-jelöltek nyilvános vitáját, míg más államokban erre nem fektetnek túl nagy hangsúlyt. Persze a programok elérhetőek a pártok internetes oldalain is, vagy elemző portálokon (pl. itt), de lényegesen megkönnyítené az összevetést komolyabb vita-műsorok megtartása, vagy jól megszerkesztett kimutatások közzététele. Volt már ugyan októberben egy politikai vita a kormányfő-jelöltek közt (az RTL -en Baló Györggyel), de ezen egyrészt nem minden politikai szereplő képviseltette magát (Fidesz, Jobbik, Momentum, Együtt ... stb lemaradt róla) másrészt nem abban a struktúrában zajlott az egész, ahogyan kellett volna. Hogyan kellett volna?

Az ideális az lenne, ha adott szempontok mentén láthatnánk MINDEN induló párt rövid-tömör program-bemutatását, olyan módon, hogy néhány mondatban mindegyik pártvezető válaszolna a következő kérdésekre:

  • 1. -- Mi pártjának prioritási sorrendje, vagyis mely területeken tervez hatalomra kerülése esetén komoly változásokat? 
  • 2. -- Hogyan szüntetné meg az egyre nagyobb hazai korrupciót? Egyáltalán szükségét érzi e a korrupció elleni harcnak és ha igen, hogyan tervezi annak kivitelezését?
  • 3. -- Mihez kezdene a jelenlegi adórendszerrel? Változtatna e rajta és ha igen milyen módon és indokkal?
  • 4. -- Hogyan tenné jobban működővé a magyar egészségügyet? Változtatna e bármin is és ha igen hogyan?
  • 5. -- Hogyan tenné jobban működővé a magyar oktatási rendszert? Változtatna e bármin is és ha igen hogyan?
  • 6. -- Megtartaná e a migráció miatt déli határunkon kiépített műszaki határzárat és milyen migráns-politikára készül, kormányra kerülése esetén?
  • 7. -- Milyen külpolitikát és külgazdaság politikára készül pártja, hatalomra kerülés esetén? (EU - politika, keleti nyitás, nyugati nyitás?)
  • 8. -- Tervez e reformokat a törvényalkotási folyamat átalakításában és a közigazgatás átalakítását illetően?
  • 9. -- Mi az álláspontja az egyik legfontosabb nemzetgazdasági tényező, az energiaipar jövőjét illetően? Egyetért e az energia-szektor Oroszországnak való kiszolgáltatásával? 
  • 10.--Mit tervez tenni kormányra kerülése esetén a bérkérdéssel? 

A kérdések megválaszolására minden párt vezetője limitált időkeretet kapna, hogy a moderátor a LÉNYEG kifejtésére szorítsa a vita résztvevőit. Persze volt már a magyar demokrácia-történetében ilyen vita (Orbán Viktor nélkül) most viszont égetően nagy szükség lenne hasonlóra!

*** 

forum_belyeg.jpg

11.12.11:19

A bejegyzés trackback címe:

https://forumcuria.blog.hu/api/trackback/id/tr5613245491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2017.11.12. 23:52:18

Orbàn Viktor soha nem fog vitàzni, mert nem nyerhet vele semmit, csak veszíthet...Màsrészt, nem fog " leereszkedni " a többi kis pàrt vezetőjéhez, hiszen nem teknti őket magàval egy szinten lévőnek...Amit csinàl, az működik, hiszen újra nyerni fog, így nem igazolja semmi egy vita létjogosultsàgàt...

Túlélő ... 2017.11.13. 00:17:01

Csak tudnám, hogy miért éjfélkor teszik ki az Indexre? ... Kurvára alig olvassa majd valaki. :(

Fabius Q 2017.11.13. 00:17:45

@Túlélő ...: ..... köszi az együttérzést, de ilyen ez a selavi. :-)

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2017.11.13. 00:26:12

"Mi könnyíthetné meg döntésünket a 2018 -as választások előtt?"

Ennel szerintem nincs egyszerubb dontes. 20 evvel ezelott is Orbanra szavaztam, es 20 ev mulva is Orbanra fogok ennyi.

Kunhallmi Agnes 2017.11.13. 00:35:46

"1. -- Mi pártjának prioritási sorrendje, vagyis mely területeken tervez hatalomra kerülése esetén komoly változásokat?"

Azonnal leromboljuk a keritest !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Felsokorlat nelkul, de minimum 100 millio arabot beengedunk.
Megszuntetjuk a nemieroszak buntethetoseget.
A fasiszta alkotmany helyett a SARIA torvenyeket vezetjuk be.

dare 2017.11.13. 01:05:22

A programokat valóban nagyon kevesen olvassák el, többet ér a szavazóknak a hitelesség, amit a pártvezetők személyével tudnak majd azonosítani.
Ilyen szempontból a váasztók széles tömegének valóban sokat ér a pártelnöki vita, ez alapján lövik be a népszerűségi indexet, semmit sem ér nekik a program, ha nem tudnak egy hiteles képviselőt képzelni mögé a megvalósításhoz.
Kiknek kellene most vitázni?
Véleményem szerint az ellenzéki térfélen a legerősebb indulók vitáját néznék meg nagyon sokan.
Orbán kilőve, neki nincs értelme vitázni (nem is fog).
Akik maradnak, és érdekes vita lehet: Vona, Gyurcsány, Szél, és az Mszp-től valaki :D
Karácsony, Juhász, Fekete Győr, Fodor, Bokros (elnézést akit kihagyok) meg jórészt csak egy kis réteget érdekelnének, én megnézném az ő vitájukat is bárkivel, csak kevesen vagyunk így vele.
Maradjunk a Vona, Gyurcsány, Szél hármasnál.
Nem tudom idesorolni sajnos az Mszp-t a bénázásuk miatt, pedig nekik is nagy szükség lenne mihamarabb rendezni ezt a kérdést, ezért ők parkolópálya addig.
Vona-Szél vita lesz, készülőben van, remélem hasonló színvonalon lesz lebonyolítva, mint az eddigi viták bármelyike.
Engem mondjuk ez a vita érdekelne a legkevésbé, de mindenképp megnézem ha végre sor kerül rá.
Ami jobban érdekel, az a Gyurcsány-Vona, Gyurcsány-Szél vita.
Én most azt mondom (érzem), hogy legyőzné mindkettőjüket vitában, ezért baromira kíváncsi lennék arra, jól érzem-e ezt, vagy a kettő közül (akár mindketten) meg tudnák-e szorongatni, esetleg le tudnák-e győzni Gyurcsány Ferencet egy vitában?
A programok csatája pártelnökökkel.
De jó is lenne.
Ezen sok minden múlna, ha össze tudná hozni ezt valaki nekünk, reménykedjünk benne összejön.
A régi motorosok kedvéért (pl Békesi László, és a többi kiábrándult nosztalgikus) betenném Bokrost is a vitázók közé.
Ezt nem sokan néznék ugyan meg, de engem ez szintén nagyon érdekelne.

Egyébként meg nem ezen fog múlni a választás, de ha mindenáron egymás szavazóira vannak ráállva a Fideszé, és a kiábrándultak helyett, akkor csak az ő kedvükért ezt meg kéne adni nekik.
Talán lenyugodnának a választásokig, és a Fidesszel is foglalkoznának kicsit.

Krumpli Bogart 2017.11.13. 02:24:46

Komolyan gondolod, hogy van választék? Csak Orbánra lehet szavazni, akkor is, ha utálom már, mint a szart.

$pi$ 2017.11.13. 05:16:35

"most viszont égetően nagy szükség lenne hasonlóra!"

MInden értelmes választó halál pontosan tudja, hogy ki mit mondana.

hansoloo 2017.11.13. 06:24:00

2006-ban a min. elnöki vitát GyF konkrétan arra használta, hogy végig hazudja az egészet. (Tényszerűen bebizonyosodott, hogy amit mondott, annak pont az ellenkezője lett igaz.)
Ennek fényében egy ilyen vita teljesen értelmetlen.
Ráadásul ki vitázzon kivel? Ha jól látjuk, jelenleg a második helyért megy a küzdelem, melynek résztvevői között magas százalékban vannak az 1-2 %-os mikropártok, nulla vidéki bázissal, akiket az ATV műsorai és az index - és az ilyen blogok - tartanak lélegeztető gépen.
Ennek fényében a vita értelme erősen konvergál a nullához.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.13. 06:31:24

Egyszerű.

Ballib országrontást akarsz = MSZP, DK, Együtt, PM, Momentum, Fideszből "kiábrándult" "konzervatívok", Bokrosodott, stb., plusz még lesz 4-5 új ballib párt tavaszig.

Nem akarsz ballib országrontást = Fidesz.

Képtelen vagy dönteni = Jobbik, LMP.

burgener 2017.11.13. 07:14:18

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Röhögsz az egész bődületes faszságon=Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Gino 2017.11.13. 07:17:55

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: Közben párszor szembeköpted magad. Ja nem. fideszcsicskának nem illik gondolkozni, emlékezni.

Mi könnyíthetné meg a választást?
Arra kell szavazni, aki az adott körzetben (párttól függetlenül) képes legyőzni a fidesses patkányt! Aki ezt nem érti, az mind pénztároslörincre és a többi vérszívó kullancsra szavaz.

VaradiJanos 2017.11.13. 07:20:21

Nem mindegy, hogy mit pofázik egy juhasz peti?

burgener 2017.11.13. 07:20:46

@Gino: Nálunk ez könnyebben fog menni, a város csődölt velük, már keresik az állást a képviselőiknek....

odamondó 2017.11.13. 07:26:00

Egyszerűen nem kell szavazni. Nem tudom emberek miért hiszik, hogy nekik részt kell venniük ebben az értelmetlen rendszerben.

vergyula 2017.11.13. 07:30:54

@$pi$: Vannak értelmetlen választók is.

vergyula 2017.11.13. 07:32:51

@odamondó: Pont azt akartam feszegetni, hogy miért van oly sok ember, akit hidegen hagy a politika, és soha nem megy el szavazni. Szóval azért, mert "értelmetlen". Vitatkoznék, de gyengén állok érvekkel. :(

torró 2017.11.13. 08:05:45

Van egy nagyon lényeges probléma, amit senki nem akar figyelembe venni4 Volt 40 év( cirka) úgynevezett szocializmus, amiben kötelező volt elmenni szavazni. Aminek semmi értelme nem volt, mert adva volt kire kell szavazni. Ebből kifolyólag rengeteg ember úgy volt vele, hogy rohadjon meg az egész szavazás, nekem ebből elegem van, főleg látva, hogy most is azokra szavazhatsz még mindig akik akkor az úgy mond diktatórikus szavazást erőltették. Most hogy már nem kötelező, azt mondja, rohadjon meg, nem érdekel az egész. Ráadásul nem látsz mást, csak marakodást a hatalomért. Békesi azt mondta valamelyik este az Atv egyenes beszédben, hogy Orbán egyenlőre olyan kiépített rendszerrel rendelkezik, hogy nem lát esélyt arra, hogy sebtében össze verbuvált ellenzéki valami meg tudná verni, Sőt nem is lenne hosszú életű mert fél év alatt belebuknának. Egy nagyon erős pártot , és hiteles emberek áljanak az élén, kellene felépíteni, és két három választás utánlehet talán Orbánékat megverni. Vagyis Orbánnak két választási vereség után fogyna el a szavazó bázisa. Szerintem Egyenlőre Hagyni kell Orbánt, mert nincs jobb alternatíva. Most nem hiányzik nekünk egy felfordulás, mert akkor utána nem tudom mikor jönnénk helyre. Attól függetlenül, hogy nekem sem tetszik amit ebben a pár évben alakítottak. Előbb utóbb persze lecseng a dolog mert örökké nem lehet az emberekről azt hinni, hogy vakok. Hányszor leírtam, hogy az MSZP akkor cseszett el mindent, amikor Medgyesi nyomták be és nem Németh Miklóst! Mert most nem volna Orbán, de legalábbis nem 2/3-d. Jelzem azt azért el kell ismerni, hogy Gyurcsányék után nem volt könnyű dolguk az ország pénzügyi és gazdasági helyzetét kissé helyre hozni.

barli 2017.11.13. 08:22:55

Nagyot javítana a helyzeten, ha az mszp végleg becsődölne, a Gyurcsány meg megunná az óvodát

jenfrenc 2017.11.13. 15:00:37

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: Ez jó! Egy börtönben rohadó hazaáruló gazemberre fogsz szavazni.....Persze, ha ott leszel mellette, akkor szavazhatsz majd arra, ki legyen a cellafőnök....

odamondó 2017.11.13. 16:24:28

@torró: @vergyula: egyik kutya másik eb. Mindegyik a saját meg a haverok zsebét tömi. Mint átlagember teljesen tökmindegy melyikre szavazol ezért fölösleges elmenni. Ha okos vagy és jól ügyesen dolgozol bármelyik fos rendszer alatt megélsz ha viszont nem akkor jöhet Názáreti Jézus ő sem fog megmenteni.