Miért baj, hogy Havas könyvet írt Vonáról?

2017. december 07. - Forum Curia

Szabad, demokratikus országban bárki vállalkozhat arra, hogy könyvet ír és annak témáját - ha az nem törvénybe ütköző - maga választhatja meg. Havas Henrik, jó érzékkel a magyar politikai élet egyik leginkább karizmatikus alakjáról, Vona Gáborról írt könyvet, megismertetve bennünket a Jobbik vezetőjével, a politikus múltjával (monológok formájában) és jelenével, (interjúk formájában) illetve a néppártosodás felé való elmozdulásának okaival. Az összesen 238 oldalas mű, mely az "Újratervezés" címet kapta, Havas Henrik 27. könyve lett.

ujratervezes.JPG

Vona és Havas közös "projektje" egyelőre mindenhonnan csak a támadásokat kapja: az egyik oldal azzal vádolja Havast, hogy könyvével a balliberális értelmiség számára igyekszik elfogadtatni a radikális párt vezetőjét, míg a másik oldal szerint Vona ezzel a könyvvel és irányváltásával elárulja a Jobbik igazi identitását és eredeti ideológiáját, célrendszerét. Mindkét csoport téved. Havas a legkevésbé sem baloldali "figura" sokszor emlegetett politikai hovatartozása szerint korábban MDF -es volt, most pedig mint mérsékelt jobbközép értelmiségi, kritizálja a NER -t (legalább annyiszor elítélve például Gyurcsányt, mint Orbánt). A Jobbik irányváltásának kérdése már keményebb dió, amihez figyelembe kell venni, hogy CSAK a nemzeti radikális rétegek szavazataival nem tud egyetlen párt sem valódi tömegbázist kiépíteni, mert jellemzően a szélsőjobbos szimpatizánsok "csak" a társadalom 10-15% -át alkotják. Ha Vona és a Jobbik akkora támogatottságot szeretne, ami megközelíti a Fideszét, akkor "kénytelenek" nyitni a politikai közép felé és enyhíteni a szélsőséges retorikán. EZ az, amit Vona belátott és amit Havas megírt könyvében.

A két közéleti személyiség jelenleg támadások kereszttüzébe került: Havassal szemben most egy zaklatásai ügy van kibontakozóban (mit ad isten, hogy éppen most jött elő ez is), míg Vona Gábornak minden energiájával pártja megosztottságán kell dolgoznia, hiszen egyre többen a Jobbikban kifogásolják a néppártosodási út helyességét. Kérdés, hogy hogyan birkóznak meg kihívásaikkal és milyen lesz a könyv valódi fogadtatása, ha majd széles körben olvassák és alkotnak róla véleményt.

A közelgő választásokig a Jobbik tábor szedimentációja is végbemehet, melynek végén kiderülhet, hogy Vona pozíciója mennyire erős valójában a Jobbikban. Ha Novák Előd - Morvai Krisztina "fémjelezte" vezetői réteg és a hozzájuk közeledő megyei másodvonal egy része elég erőt és támogatottságot szerez magának, akkor simán elérhetik Vona távozását, ha pedig ez nem jön össze még mindig bekövetkezhet egy pártszakadás (láttunk már ilyet a történelemben). Ebben a megvilágításban a most megjelenő könyvnek különösen nagy a jelentősége, hiszen meggyőzheti a párttagokat (és régi harcostársakat) az új irányvonal helyességéről. Nem véletlen tehát az árulkodó cím: "újratervezés".

Összességében elmondható, hogy a Vona-Havas könyv nagyon is jó időben és jó érzékkel íródott egy zűrzavaros időszak kellős közepén, tisztánlátást célzó szándékkal. Meglátjuk sikerült e a páros terve és valóban érthetővé vált az, ami ma a Jobbikban és Vona Gábor fejében zajlik. Mi is kíváncsiak vagyunk.

Miért vagyunk pesszimista nép?

magyar_pesszimizmus.jpgÉrdekes és sokak szerint érthetetlen tény: a magyar egy híresen pesszimista nép Borúlátó az életfelfogásunk, szomorú a himnuszunk, csúcstartók vagyunk az öngyilkosságok számában és többnyire negatívan nyilatkozunk, ha a jövőnkről (saját vagy országunk jövőjéről) kérdeznek bennünket.

Ennek okait már többen kutatták és számtalan indoklást is olvashattunk a témában. Az egyik legtöbbet emlegetett tényező mindig is a történelem volt, mely a lehető legóvatosabban megfogalmazva is meglehetősen viharosnak tekinthető. De tényleg annyira sikertelen lett volna évezredes históriánk, mint gyakran hangoztatják? A válasz: nem, legalábbis nem egészében véve. Nézzük sorban, röviden.

A honfoglalás 895 -től kezdődően igenis sikertörténetnek tekinthető, hiszen törzseink akadálytalanul telepedtek le a Kárpát-medence keleti felében, majd 900 -ban a Dunántúlt és a Felvidéket is megszereztük magunknak, sőt meg is tudtuk védeni területeinket a 907-ben elpusztításunkra érkező németekkel szemben. Ez a bizonyos "megvédés" volt a korai magyar történelem legdicsőbb eseménye, a pozsonyi csata. Egész Európa megdöbbent a magyar sereg győzelmén, mely többszörös túlerőt szorított ki szállásterületeinkről. Ezzel az ütközettel bizonyítottuk erőnket, létjogosultságunkat és elvitathatatlan helyünket Európa közepén.

Következett az Árpád-kor, melynek három évszázada alatt (1000-1300) hódításokkal bővítettük országunkat, megszerezve például Horvátországot (1091-ben). Később ugyan nemzeti király-dinasztiánk kihalt (1301) és különböző más uralkodócsaládok sarjai kerültek trónunkra (Anjou, Luxemburgi, Jagello), a XIV. század újabb felvirágzást hozott a gazdag magyarországi aranybányák feltárását követően. A felemelkedés töretlenül folytatódott és csúcspontját a Hunyadiak idején érte el. Hunyadi János bravúros győzelmeket aratott a török felett, melyeket a nándorfehérvári diadal koronázott meg, majd következett Hunyadi Mátyás, aki valódi európai nagyhatalommá tette hazánkat. Híres fekete seregével meghódította még Ausztria egy részét és Bécset is. 

Erre az időre már 500 évnyi dicső történelmet tudhatott maga mögött a magyarság, ami a kontinens legsikeresebb népei közé sorolt bennünket. A nagy pesszimizmus, mellyel históriánkat jellemezzük, erre a bizonyos első fél évezredre egyáltalán nem volt igaz. Később sajnos a XVI. századdal egy válságos időszak következett, mely kudarcokkal volt terhes (pl. mohácsi vész) és egy időre török béklyóba kényszerítette népünket (bár közben diadalokban is volt részünk, pl. egri győzelem 1552-ben) végül leráztuk az oszmán rabságot és a második mohácsi csataként emlegetett dicsőséges nagyharsányi csata (1687) győzelmével újra a keresztényi fejlődés útjára léphettünk.

Következett a Habsburg uralom kora, melynek már kezdetén, II. Rákóczi Ferenc fejedelmünk vezetésévek kiharcoltuk nemzeti jogaink elismerését. Később bár részei maradtunk a Habsburgok birodalmának, egészen a napóleoni időkig biztosítani tudtuk együttműködésüket. A reformkor majd az 1848/49 -es forradalom illetve szabadságharc összességében sikert hozott: hiszen kivívtuk követeléseink teljesítését. A dicsőséges tavaszi hadjáratban például sorozatos győzelmekben vertük meg az osztrákokat (1849 április-május) és csak az orosz cári beavatkozás tudta térdre kényszeríteni a magyarokat. Alig 18 évvel később (1867) Bécsnek el kellett, hogy fogadnia, hogy kiegyezzen velünk, különben nem tarthatja meg nagyhatalmi státuszát. 

A XX. század sajnos traumák sorozatát hozta: a vesztesek közt fejeztük be az első világháborút, majd vörös és fehér terror pusztította országunkat és el kellett viseljük a trianoni békediktátum vérlázító igazságtalanságát is. Ugyanakkor példátlan gyorsasággal álltunk talpra 1920 és 1940 közt, egy erős, stabil, fejlődésre képes Magyarországot teremtve. Következett a második világháború, melyben együtt véreztünk Európa népeivel, sajnos megint a rossz oldalon harcolva. A háború után a Kádár-korszak puha diktatúrát hozott (mi voltunk Kelet-Európában a "legvidámabb barakk") de a rendszerváltás egy működőképes, modern, demokratikus Magyar Köztársaságot hozott létre.

Végső mérleget vonva tehát: a magyar történelem 895 és 2017 közti 1122 évéből csak az utolsó 100 volt kudarcokkal "tarkított", az azt megelőző négy évszázadban (1500-1900) sikereink és vereségeink egyaránt előfordultak, míg az első 500 esztendő egyértelmű sikerekkel, győzelmekkel, diadalokkal és hódításokkal telt. Meg kell(ene) tanulnunk észrevenni és értékelni sikereinket is.

Kölcsey Ferenc 1823 -ban a reformkor szellemi pezsgése előtti Habsburg elnyomás időszakában, I. Ferenc császár uralma idején írta a Himnuszt, melynek hangvételére rányomta bélyegét azoknak a bizonyos éveknek a kétségbeesése, miközben felcsillan már benne a nemzeti ébredésnek is a reménye. Így hangulata egyszerre borús és reménykedő. Ugyanakkor nekünk, magyaroknak nem feltétlenül lenne muszáj folyton borongósnak és pesszimistának lennünk. Tény, hogy az utolsó évszázad nem adott sok okot a bizakodásra, a történelmen, mint hangulat-meghatározó tényezőn ideje lenne talán túltekintenünk.  

*** 

A magyar közoktatás 5 legnagyobb anomáliája

A PISA felmérések időről időre nemzetközi összevetésekre kényszerítik a hazai oktatáspolitikával foglalkozókat, miközben maga a lakosság is szembe kell, hogy nézzen a magyar oktatás egyre romló helyzetével. A Programme for International Student Assessment (PISA) legutolsó eredményei szerint a magyar diákok több kompetencia-területen is jelentős lemaradásban vannak Nyugat-Európai (és ázsiai) kortársaikhoz képest. De nyilván nem szabad a magyar oktatás helyzetének megítélését CSAK a PISA tesztekre korlátozni, hiszen akadnak más, fontos jelenségek, tényezők, adottságok is, melyek komoly anomáliákra utalnak: ilyen az oktatási rendszerből kiesők számának emelkedése, az egyre több SNI -s (sajátos nevelési igényű) tanuló, a diszgráfiával, diszkalkuliával küzdők számának növekedése, magyar iskolák nagy részének kimondottan rossz állapota (felszereltségbeli hiányossága), a növekvő tanárhiány és az érettségi után továbbtanulásra jelentkezők arányának csökkenése. Ezek nagyon rossz jelek és együttesen a terület válságára utalnak.

Ha az okokat keressük - és eltekintünk a kormánypropaganda hárító, problémákat letagadó kommunikációjától, mely azt sulykolja belénk, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van -  akkor számtalan tényezőre figyelhetünk fel:

  • 1. - Első számú probléma az, hogy a magyar oktatáspolitikát olyan "szakemberek" irányítják, akik íróasztalok mögül akarnak  beleszólni alapvető oktatástechnikai (gyakorlati) kérdésekbe, miközben egyáltalán nem hajlandóak tárgyalni, egyeztetni, vagy akárcsak párbeszédet folytatni valódi, gyakorló pedagógusokkal (és azok szervezeteivel).
  • 2. - Második probléma, hogy folyamatosan zajlik a forráskivonás a magyar oktatásból. Míg az OECD országokban  egy tanulóra - az általános iskolától a diploma megszerzéséig tartóan - 10 220 USD -t fordítanak a kormányok, addig nálunk ennek fele, 5561 dollár jut minden diákra. Persze mondhatnánk: szegényebbek is vagyunk a többieknél, de ahol stadionok tucatjaira jut ugyebár, ... (de nem is folytatom)
  • 3. - Harmadik probléma: a tanárok alulfizetettek, így az okosabbja átlépezi magát és más területen próbál megélhetést találni. Így a pedagógus réteg folyamatosan hígul, egyre kevesebb lesz az agilis, elkötelezett, lelkes és hozzáértő tanárok aránya. Itt is közbevethetné bárki: "de hát folyton kapnak béremeléseket". Csakhogy minden alkalommal nagyon keveseket kapnak és annyira lentről indult a bérhelyzetük javulása, hogy a többszöri kis mértékű emelések után is le vannak még mindig maradva a más területeken diplomát szerzett hazai értelmiségiektől. 
  • 4. - Negyedik probléma az a kormányzati politika, mely - érthetetlen és rövidlátó módon - a szakmunkás képzést preferálja, az érettségit biztosító középiskolai és gimnáziumi képzések helyett, ám ezt olyan módon teszi, hogy még a szakmunkásoknál is csökkenti a közismereti tárgyak óraszámát. Ezzel a politikával alacsony képzettségű, alacsony általános tudásszinttel rendelkező, rossz képességű fiatalságot kap az ország, mely ifjúság később nem tudja magát átképezni (ha az szükséges volna) és nehezen tud új, modernebb technológiai kihívásoknak megfelelni, hiszen rosszak a kognitív képességei. 
  • 5. - Végül az ötödik legsúlyosabb probléma, hogy az iskoláknak nem biztosított a valódi autonómia sem szakmai, sem pedagógiai, sem szervezeti szinten. A szaktanár keze ezer módon meg van kötve, még a tankönyv-választásban sincs döntési jogköre (azt inkább politikai, gazdasági szempontok határozzák meg), a tankönyvjegyzék alapján valójában egy-egy évfolyam esetében maximum két tankönyvből tud választani. Hasonlóan erős kontroll alatt működnek a tanintézmények is. 

Az öt legkomolyabb gond mellett számtalan kisebb probléma is fokozza az oktatási anomáliák súlyosságát. Ide tartozik például a tanárokra háruló temérdek adminisztráció, a tanári érdekképviseletek, szakszervezetek semmibevétele és a továbbtanulás egyre inkább vagyoni kérdéssé válása.

Alapvető, strukturális és rendszerszintű változásokra volna szükség: az iskoláknak autonómiára, a tanároknak döntési szabadságra, jelentős béremelésre és érdekképviseleteik, szakmai fórumaik meghallgatására volna szüksége, az oktatás egészének pedig forrásbővítés kellene és a tudás megbecsülése (nemzetpolitikai kérdésnek tekintése, hiszen ez jövőnk záloga).

Az eddig taglalt szakpolitikai tényezők mellett jelentős befolyásoló tényező a magyar társadalom torzult helyzete is, mely közvetett módon szintén hatással van a diákok gyenge iskolai teljesítményére. Napjainkban egyre nagyobb az anyagi depriváltságban élők számaránya, magyarán évről évre több a szegénységben élők száma. A 7 és 18 éves  kor közti gyermekek szülői rétege (30-as, 40-es korosztály) folyamatosan dolgozik, gyakran másodállásban is munkát vállal, mégpedig komoly stressz-körülmények közt, így hazaérve hulla fáradtan nincs már kedve, energiája és ideje tanulni gyermekével. A fiatalokkal így senki nem gyakorol és senki nem foglalkozik. Ez a helyzet pedig évről évre romlik. A diákok a lazuló szülői figyelem miatt nem készülnek rendesen az iskolai tanórákra, egyáltalán nem tanulnak és legtöbb idejüket a közösségi oldalakon töltik.

Ehhez jön még az is, hogy egyre több családban a gyermeket dolgozni küldik (hogy keresetükkel javítsák a család anyagi helyzetét), vagy maga a gyermek dönt úgy, hogy a suli mellett dolgozni kezd, ha számítógépet, telefont, vagy sport cipőt akar magának. Emiatt kevesebb ideje jut tanulni, sőt előbb-utóbb fel is hagy az iskolába járással és 16-18 évesen főállásban kezd dolgozni, végleg abbahagyva tanulmányait. Nyilván ennek a felvázolt helyzetnek a megoldása összetettebb probléma és csak a középrétegek helyzetének javulásával orvosolható. 

Sok probléma van tehát a magyar oktatás helyzetével, melyet nem lehet ignorálni, már csak azért sem, mert a PISA tesztek évről évre képünkbe vágják az igazságot. Ezt ugyan megint csak megpróbálják odafentről kimagyarázni, de egyre nehezebb lesz, ha szembesülünk azzal, hogy országunk jövője, vagyis a fiatalság egyre romló helyzetben van. Olyan helyzetben, ahonnan csak a külföldre költözés jelenthet menekülést, vagy marad a teljes lesüllyedés. Egyik sem lehet célunk, ... ideje (lenne) felébredni. 

 

Formálódó új megoldás a Fidesz legyőzésére

Közelednek a 2018 áprilisi választások, már kevesebb, mint 5 hónap van hátra addig a bizonyos tavaszi vasárnapig, amikor Magyarország választópolgárainak döntést kell hozniuk hazájuk jövőjéről. A végeredményt persze előre senki sem tudja, ám a közvélemény-kutatások teljesen egyértelműen azt jelzik, hogy a Fidesz aránylag sima fölénnyel nyeri majd ezt a választást is. A pártok egy része úgy tűnik ezt elfogadja és vagy csupán tisztes helytállásra "játszik" vagyis beéri annyival, hogy bejut a parlamentbe, vagy az ellenzéken belül vezető szerep biztosításáért küzd csupán (de a győzelemről esélytelensége okán lemond).

Ugyanakkor akadnak olyan pártok is, amelyek még próbálnak valamiféle megoldást találni a Fidesz legyőzésére. Ilyen a Jobbik is, mely érezhetően épp irányváltást hajt végre. Vona Gábor 2003 -ban megalakult szélsőjobboldali pártját 13-14 éven keresztül egy konzervatív-nemzeti-radikális értékrend és világszemlélet jellemezte, melyhez erős antiszemitizmus, cigány-gyűlölet, EU ellenesség, illetve anti-globalista rendpártiság kapcsolódott. A Jobbik gyorsan erősödött, elérte a 15-16% -os támogatottságot, ám itt 2016 -ban megrekedt és mostanra is csak maximum 17-18% -ig tudott fejlődni. Ez azonban nagyon kevés Orbán legyőzéséhez. Ekkor jött az irányváltás elhatározása (cukiság-kampány), vagyis a néppártosodás felé történő elmozdulás.

Közben a baloldalon is lezajlott a közvélemény-kutatási eredményekből kiolvasható tanulságok leszűrése: a régi ellenzék (MSZP, DK) a Fidesszel szemben álló táboron belüli vezető szerep megszerzését tűzte ki célul, míg az új ellenzék (LMP, Együtt-PM, Momentum) aktív küzdelembe kezdett a választók meggyőzéséért. 

A magyar politikai tér ötrétegűvé vált, hiszen a kormánypárti szavazók, a szélsőjobboldaliak, a régi baloldaliak, az új ellenzékiek és a bizonytalanok mind jelentős bázisú csoportokká váltak. Ebből a sajátos megosztottságból pedig idővel megkezdődött két pólus, a szélsőjobb és az új ellenzék közeledése egy harmadik réteg, a bizonytalanok megnyeréséért (és természetesen Orbán legyőzéséért). A Jobbik felismerte: ha néppártosodásba kezd, vagyis nem hangoztatja antiszemita, fajgyűlölő, Európa-ellenes elveit, akkor az 5 pólusból három táborból is szerezhet magának szavazókat, vagyis a bizonytalanok közül, a régi baloldaltól és az új ellenzéktől. Vona Gábor tehát megkezdte a "Jobbik csatahajó" elkormányzását eredeti nyomvonaluktól és közeledését a balliberális táborhoz. Ennek volt jele a közelmúltban több esemény is:

  • részvétel egy balliberális vitaesten a "Szeretem Magyarországot" klubban
  • beszélgetés Rangos Katalinnal a Spinóza Színházban, balliberális közegben (november 16-án)
  • nyílt levél Vona Gábor saját FB oldalán a baloldaliakhoz arról, hogy szavazzanak rá

Ezek a lépések persze mind a Jobbik szélsőségeseinél, mind a demokratikus ellenzék értelmiségi holdudvarában erős kritikai hangokkal is találkoztak (Tiltakozott például Gerő András történész, nyílt levélben és Tódor János újságíró Lendvai díja visszaadásával, melyet épp a Spinóza Színházban vett át.) A két, korábban kifejezetten ellentétes felfogású oldal: a radikálisok és baloldaliak sajátos közeledése egyértelműen különleges és egyedi fejlemény a magyar politika-történetben. Ám számtalan kérdést is felvet:

  • mennyire őszinte és tartós a Jobbik irányváltása, vagyis megtartja e később is néppárti jellegét, háttérbe szorítva a rá korábban nagyon is jellemző idegen-gyűlöletet, sovinizmust és EU ellenességet?
  • szakadást okozhat e a Jobbikban a régi, szélsőségesen radikális tábor ellenkezése az irányváltással szemben?
  • elérhető e, hogy a balliberális szavazók a Jobbikra adják voksukat?

Ha az első kérdésre NEM a válasz, akkor a Jobbik csak átmenetileg mutatja másnak magát és ha esetleg győzne a választásokon, nagyon is számítani lehetne újbóli radikalizálódására. Ehhez kapcsolódik a harmadik kérdés is, hiszen a balliberális szavazótábor, melyet legalább 1-1,5 milliósra becsülnek éppen ettől félve nem mer Vonáékra voksolni. Ami az esetleges szakadást illeti: ennek egyelőre nem látszódnak jelei, de mégis benne lehet a kalapban egy ilyen fordulat is.

Egyelőre nem tudni, hogy a Jobbik és az új ellenzék (LMP, Együtt-PM, Momentum) összefogása, választási koordinációja megvalósul e, mert ennek most még csak előjelei mutatkoznak. Ha megtörténne a pártok szintjén, még mindig kérdésessé válna, hogy maguk a szavazók is megtennék e azt, amit pártjaik várnak tőlük (vagyis az átszavazást a Jobbikra). Ha ez maradéktalanul megvalósulna, akkor a Jobbik 15-18 százalékához az új ellenzék 12-13 százaléka adódna, ami így együtt akár 30% -ot is elérve már kétesélyessé tenné a választások kimenetelét (nem beszélve a bizonytalanok esetleges mozgósításáról).

Ami igazán nagy kérdés: VAN E ÉRTELME, ennek az egésznek? Lehetséges e olyan helyzet, melyben egy választásokat nyert Jobbik, a rá szavazó balliberálisok számára elfogadható kormányzást valósít meg, antiszemitizmus, EU ellenesség és ruszománia nélkül, az európai értékek megtartásával és a demokratikus szabadságjogok biztosításával? Ez gyakorlatilag a Jobbik eredeti arculatának teljes feladását jelentené, amit nagy naivitás volna feltételezni Vona Gábor pártjáról. Ha viszont mindez nem valósulna meg, akkor vajon Orbán leváltása után nem lehet, hogy cseberből vederbe esnének a balliberális, szociáldemokrata és ellenzéki szavazók? Sok a kérdés, de az elkövetkező 5 hónapban valószínűleg a legtöbbre választ kapunk.

Mi könnyíthetné meg döntésünket a 2018 -as választások előtt?

Közelednek a választások és 5 hónap múlva fontos döntést kell majd hoznunk: egy párt (listás szavazat) és egy képviselő (egyéni voks) számára kell bizalmat adnunk. A 8 millió magyarországi választásra jogosult három csoportra oszlik: azokra, akiket hidegen hagy az egész politika és nem mennek majd el szavazni, azokra, akik megingathatatlanok választásukat illetően (vagyis biztos pártválasztóknak tekinthetők) és azokra, akik tervezik, hogy elmennek voksolni, de még nem döntötték el,  hogy kire adják szavazatukat. Ez a poszt, most leginkább nekik szól.

Szociológusok, politológusok és pszichológusok szerint a párt-választás három döntés mentén történik: 1.világnézet alapján, 2.a pártok vezetői (arcai) felé irányuló érzések alapján és 3.a pártok által kínált programok figyelembe-vételével. A világnézettel nincs sok dolgunk: az emberek nagy részénél ez bonyolult összefüggések szerint, személyes, múltbéli és beállítottságból eredő tényezők alapján dől el. Meghatározhatja a XX. századi magyar történelemhez való viszonyunk, családi sérelem, személyes élmény vagy személyiségünkből eredő meggyőződés. Viszont a pártvezetők és programjaik megismerése fontos a politikailag aktív (választani szándékozó), de bizonytalan szavazók szempontjából. 

Mi kellene az utolsó hónapokban az átgondolt döntés meghozatalához? Két dolog biztosan: a pártvezetők nyilvános vitája és a párt-programok ismertetése. Régi "recept" ez, szinte minden demokráciában bevált, már a televíziózás megjelenése óta. Csak nem mindenhol alkalmazzák: vannak országok, ahol a politikai vitakultúra megköveteli a pártok tételes "bemutatkozását" és a pártvezetők, kormányfő-jelöltek nyilvános vitáját, míg más államokban erre nem fektetnek túl nagy hangsúlyt. Persze a programok elérhetőek a pártok internetes oldalain is, vagy elemző portálokon (pl. itt), de lényegesen megkönnyítené az összevetést komolyabb vita-műsorok megtartása, vagy jól megszerkesztett kimutatások közzététele. Volt már ugyan októberben egy politikai vita a kormányfő-jelöltek közt (az RTL -en Baló Györggyel), de ezen egyrészt nem minden politikai szereplő képviseltette magát (Fidesz, Jobbik, Momentum, Együtt ... stb lemaradt róla) másrészt nem abban a struktúrában zajlott az egész, ahogyan kellett volna. Hogyan kellett volna?

Az ideális az lenne, ha adott szempontok mentén láthatnánk MINDEN induló párt rövid-tömör program-bemutatását, olyan módon, hogy néhány mondatban mindegyik pártvezető válaszolna a következő kérdésekre:

  • 1. -- Mi pártjának prioritási sorrendje, vagyis mely területeken tervez hatalomra kerülése esetén komoly változásokat? 
  • 2. -- Hogyan szüntetné meg az egyre nagyobb hazai korrupciót? Egyáltalán szükségét érzi e a korrupció elleni harcnak és ha igen, hogyan tervezi annak kivitelezését?
  • 3. -- Mihez kezdene a jelenlegi adórendszerrel? Változtatna e rajta és ha igen milyen módon és indokkal?
  • 4. -- Hogyan tenné jobban működővé a magyar egészségügyet? Változtatna e bármin is és ha igen hogyan?
  • 5. -- Hogyan tenné jobban működővé a magyar oktatási rendszert? Változtatna e bármin is és ha igen hogyan?
  • 6. -- Megtartaná e a migráció miatt déli határunkon kiépített műszaki határzárat és milyen migráns-politikára készül, kormányra kerülése esetén?
  • 7. -- Milyen külpolitikát és külgazdaság politikára készül pártja, hatalomra kerülés esetén? (EU - politika, keleti nyitás, nyugati nyitás?)
  • 8. -- Tervez e reformokat a törvényalkotási folyamat átalakításában és a közigazgatás átalakítását illetően?
  • 9. -- Mi az álláspontja az egyik legfontosabb nemzetgazdasági tényező, az energiaipar jövőjét illetően? Egyetért e az energia-szektor Oroszországnak való kiszolgáltatásával? 
  • 10.--Mit tervez tenni kormányra kerülése esetén a bérkérdéssel? 

A kérdések megválaszolására minden párt vezetője limitált időkeretet kapna, hogy a moderátor a LÉNYEG kifejtésére szorítsa a vita résztvevőit. Persze volt már a magyar demokrácia-történetében ilyen vita (Orbán Viktor nélkül) most viszont égetően nagy szükség lenne hasonlóra!

*** 

forum_belyeg.jpg

11.12.11:19

A magyar vitakultúra

A történelem korai időszakában még tanították az érvelést, létezett "szónoklattan" és csak a legjobban érvelő politikusok tudtak valódi népszerűséget szerezni maguknak. Arisztotelész már a Krisztus előtti IV. században megalkotta a retorika alapjait; szerinte "a retorika olyan képesség, mely minden egyes tárgyban feltárja a meggyőzés lehetőségét." Később Cicero (Kr.e. 106-43), Cato (Kr.e. 95-46) és Fabius Quintilianus (Kr.u. 35-96) megmutatták, hogy milyen az igazi, hallgatóságot is magával ragadó beszéd. Még később újabb ragyogó szónokok tűntek fel a történelem színpadán, mint: Napóleon, Lincoln, Kossuth, Theodore Roosevelt, Churchill, Gandhi, Kennedy, Martin Luther King vagy Mandela. A színvonalas beszédekkel párhuzamosan a vita "műfaja" is csiszolódott, az ókor nagyjai a szenátusban majd az újkori politikusok és vezetők a szélesedő médiában VALÓDI eszmecseréket és érveléseket folytattak, személyeskedés nélkül, a másik fél meghallgatásával, logikusan felépített mondanivalóval, higgadt szempontokkal és nagyon gyakran frappáns, humoros visszavágásokkal.

Mára a "vita" csak nagyon kevés országban maradt igazi "műfaj", ahol felfedezhetőek a tényleges retorikai elemek, a nagy elődök szelleme és örökségük megidézése. Az Egyesült Államokban például nincs kongresszusi választás, elnökjelölti vita nélkül.

vita1.jpg

Emlékezetes volt Nixon és Kennedy 1960 szeptember 26 -án lefolytatott elnökjelölti televíziós vitája, mely a XX. századi politikai eszmecserék egyik fordulópontját jelentette.

Idehaza két jelentős szellemi párbaj is zajlott a médiában: 1998 május 19-én Horn Gyula és Orbán Viktor közt a Közgazdaságtudományi Egyetemen (az utóbbi fölényes győzelmével) és 2006 április 5 -én Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc közt, mely ma talán kicsit meglepő módon de Gyurcsány Ferenc egyértelmű győzelmével végződött. 

vita2.jpg

Mindkettő fontos politika- és média történetei esemény volt Magyarországon, a vitakultúrát fejlesztette és a korrekt vita iránti igényt terjesztette. (A lenti képen látható kézfogás, akár szimbolikus jelentőségű is lehetne.)

vita3.jpg

... DE ...

lényeges, hogy voltak viták, léteztek IGAZI eszmecserék, tényleges szellemi párbajok, vagyis fellelhető volt valamiféle magyar vitakultúra. Ez azonban mára teljesen eltűnt, ahogyan az igazi szónokok is. Nem hallunk már meggyőző beszédeket, jól felépített érveléseket és frappáns riposztokat, mint ahogyan a közbeszédből is eltűnt az ésszerű vita iránti igény. Ma az internet megjelenésével kialakult egy aránylag széles, körülbelül 0,5 - 1 milliós réteg (a felnőtt lakosság 10-13% -a) mely a különböző honlapokon és blogokon folytat ugyan vitákat, de ezeket az eszmecseréket elvétve lehet csak kulturált és színvonalas disputáknak nevezni. Ennek három oka van: egyrészt túl sok az érvelésekben az emóció és a személyeskedés, másrészt minden három kommentelőből kettő troll (valamilyen politikai csoportot szolgáló hozzászóló), harmadrészt pedig egész mai társadalmunkban NINCS vitakultúra. Már az iskolában sem törődnek ennek kialakításával, a szülők sem érzik fontosnak meglétét és a hazai értelmiség sem töri magát túlságosan, hogy a médiában fejlessze. De ha már ennyiszer szóba került a kifejezés, lássuk mi a vitakultúra 10 legfőbb eleme:   

  • 1.) Ne személyeskedj, ne a vitapartnered személyével, hanem mondandójával foglalkozz
  • 2.) Ne az érzelmeid vezessenek a vitában
  • 3.) Érvelj, vagyis objektív, tényszerű, logikus tényezőket sorakoztass fel, a másik meggyőzésére
  • 4.) Ne térj el a témától, vagyis ne úgy próbálj fölénybe kerülni, hogy más terepre viszed a vitát
  • 5.) Ismerd el, ha valamiben - például a vita egy-egy fejezetében - jobb a másik
  • 6.) Mindig csak akkor kardoskodj valami mellett, ha valóban jártas vagy az ahhoz kapcsolódó témában
  • 7.) Sorakoztass fel hivatkozásokat, idézeteket, adatokat, melyek forrását pontosan ismered
  • 8.) Hallgasd végig a vitapartnered ne akarj a másik szavába vágásával vagy hangerővel felülkerekedni
  • 9.) Mindig reagálj a másik érveire, ne negligáld a vitapartnered érveit
  • 10) Maradj mindvégig udvarias a vita során

Aki a fentieket betartja, az képes kulturált vitát folytatni. Közös érdek lenne, hogy minél többen legyenek, mert ha valamikor szükség volt komoly eszmecserékre, számtalan ügy társadalmi megvitatására akkor az éppen a jelenlegi korunkban van. 

A magyar vitakultúra ha létezik is egyáltalán fejlesztésre szorul és éppen a hazai értelmiség közös feladata lenne a folyamat elindítása, például az internetes kommunikációban.  

Forum Curia

Az ókori Róma köztársaság-korában a legfőbb döntéseket a Forum Romanum épületeiben hozták meg, a szenátus előtt. A Curia épületében megvitatták a főbb kérdéseket és kiváló szónokok érveltek. Nagy szónok volt még Róma fénykora előtt az ókori Hellaszban például Atrisztotelész, Platón és Démoszthenész, majd Rómában Cicero (Kr.e. 106-43), Cato (Kr.e. 95-46), Fabius Quintilianus (Kr.u. 35-96), a későbbi korokban pedig: Napóleon, Lincoln, Kossuth Lajos, Theodore Roosevelt, Churchill, Gandhi, Kennedy, Martin Luther King és Mandela. Mindannyian fantasztikus beszédeket adtak a világnak, csakúgy, mint a történelem nagy vitáiban szereplők

A blog az ókori római szenátusban folyó sziporkázó disputák, kulturált viták és eszmecserék jegyében jött létre és érdekességekkel tervez foglalkozni.